Szentendre Nosztalgia kirándulás - Szentendre túra
A Szentendre Nosztalgia program alatt egy belvárosi séta keretében ismerkedhetnek meg vendégeink a művészek városával, Szentendrével. Szentendrei sétánk során idegenvezetőnk segítségével megismerhetik a Belváros látnivalóit (Várdomb, múzeumok, szerb templomok, Duna part), majd egyik magyar specialitásunkat, a Lángost kóstolhatják meg. Ezt követően szabadidőt biztosítunk, melyet vásárlásra vagy a Kovács Margit Múzeum, illetve a Marcipán Múzeum meglátogatására fordíthatnak Kedves Vendégeink.
Indulási időpontok:
Április-október: kedd, csütörtök, péntek, szombat, vasárnap 14.00
November-március: kedd, péntek, vasárnap 10.00
A nyári időszakban (májustól szeptemberig) hajóval térünk vissza Budapestre, októbertől áprilisig, valamint alacsony vízállás esetén busszal. A kirándulás a Belvárosban ér véget.
Időtartam: 4,5 óra
Ár:
Felnőtt:
40 EUR
Gyerekár 12 éves korig: ingyenes
A megadott ár tartalmazza a „pick up” szolgáltatást is, azaz a program kezdete előtt 30 perccel – igény szerint – elmegyünk vendégeinkért Budapest közigazgatási területén belül az Ön által megjelölt helyre.
Kapcsolat & Foglalás
Amennyiben túráink felkeltették érdeklődését, vagy kérdése lenne, keressen minket a következő e-mail címen: program@budapest-hotel-guide.hu.
|
|